Jorge Mendes: Bábmester a színfalak mögött
2017. március 13. írta: Kiszelka Péter

Jorge Mendes: Bábmester a színfalak mögött

A mai futballban a játékosok jelentős százalékának az érdekeit ügynökök képviselik, akik rengeteg eszközt felhasználva igyekszenek keresztülvinni akaratukat ügyfelük munkaadóján. Több ilyen személy is a köztudatba került az elmúlt pár évben. Mino Raiola és Jorge Mendes neve minden bizonnyal sokat mond a legtöbb labdarúgáskövető számára, de a Mondial ügynökség is ismerősen csenghet.

Az utóbbi időben a portugál Mendes szerezte meg magának nem csak a legtöbb ügyfelet, de a legnagyobb pénzmozgásokkal járó üzleteket is ő bonyolította le. Spanyolországban egyre nagyobb birodalmat épít, s mindemellett a nemzetközi hálózata is figyelemreméltó.

A portugál a 2000-es évek elején kezdte el felépíteni birodalmát, amihez olyan tehetséges és már-már elismert játékosokkal állapodott meg az érdekképviseletről, mint Costinha és Deco. Erre azért adódott lehetősége, mert Jose Veiga, az akkori portugál sztármenedzser karrierje visszafordíthatatlan lejtmenetet vett egy gyenge bizniszt követően. Ennek hatására Maria Dolores Aveiro felbontotta fia szerződését a szebb napokat is látó ügynökkel és aláírt a feltörekvő Mendesszel. A szóban forgó fiú, Cristiano Ronaldo pár hónapra a papírok aláírása után akkori csapatát, a Sporting CP-t a Manchester United-re cserélte, amivel megkezdődött Mendes felvirágzása is.

mendes_1.jpg

Mendes

 

Kezdetben a legértékesebb kegyeltjei mind portugálok voltak. Hatalmas pénzeket szakított Anderson és Nani Manchester piros felébe költözéséből is, de az első nagy médiaérdeklődést irányába Bebé története váltotta ki.

A támadóval Gonçalo Reis futballügynök állt szerződésben. A játékost kimentette a harmadosztályból a Vitória csapatához, s 6 darab barátságos mérkőzés után bejelentkeztek a „vörös ördögök” a csatár játékjogáért. A menedzsernek sikerült megállapodásra jutnia, aminek köszönhetően a játékos 9 millió euró fejében váltott csapatot. Bebé az utolsó pillanatban kirúgta ügynökét, miután az mindent elintézett. Ezek után megállapodott Mendesszel, aki az átigazolási díj jelentős részét, 3 millió eurót kapott jutalékként. Az esetből bírósági ügy kerekedett ki, de nem történtek további szankciók.

2014-ben robbant be igazán a köztudatba, ugyanis leghíresebb kegyeltjei jelentős része akkor váltott csapatot. Azon a nyáron cserélt klubot James Rodríguez 72 millió euróért (AS Monaco -> Real Madrid), Ángel Di María 69 milló euróért (Real Madrid -> Manchester United), Diego Costa (Atlético Madrid -> Chelsea) és Mangala (Porto -> Manchester City) 37 millió euróért. Ez azt jelentette, hogy a világ 7 legdrágább játékosából 4-et magáénak tudhatott korábbi ügyleteivel együtt. A közvetítésekért összesen 35 millió euróval gyarapodott a számlája.

A 2016 végén kiszivárgott dokumentumok alapján adócsalással vádolták meg, de az ügyet kényelmesen sikerült a szőnyeg alá söpörnie és nem derültek ki róla újabb részletek.

Jelenleg Hispániában szerez magának egyre több érdekeltséget, ami által nő a klienseinek száma. A legutóbbi nagyobbat szóló átigazolása a honfitársa André Gomes nevéhez fűződik, aki a Barcelona kedvéért hagyta el a Valencia csapatát. Emellett a spanyol bajnokságon belül ő egyengeti Duda, Tiago, Sidnei, Vela, Garay, Coentrao, Pepe és a fentebb említett James, Mangala és Ronaldo útját is.

Három híresebb Spanyolországon kívüli spanyolnak felelős a megfelelő döntésekért, név szerint De Gea, Burgui és a már szóba jövő Diego Costa.

Legnagyobb Spanyolországhoz köthető transzferei:

Fábio Coentrão

Benfica

Real Madrid

30 millió euró

Diego Costa

Atletico Madrid

Chelsea

37 millió euró

Sergio Agüero

Atletico Madrid

Manchester City

44 millió euró

Radamel Falcao

Atletico Madrid

Monaco

61 millió euró

Ángel Di María

Real Madrid

Manchester United

69 millió euró

James Rodríguez

Monaco

Real Madrid

72 millió euró

Cristiano Ronaldo

Manchester United

Real Madrid

91 millió euró

 

Nem csak játékosoknak, de edzőknek is segítőkezet nyújt. Leghíresebb ilyen ügyfele José Mourinho, akinek már régóta segédkezik a tárgyalásoknál. 2004-ben már az ő közreműködésével igazolt a Chelsea kispadjára a portugál.

A Forbes 2016-ban 68 millió euróra becsülte vagyonát, de ez meglehetősen alsó becslésnek hangzik. Ügyfelei nyers piaci összértéke körülbelül 680 millió euró, de az átigazolási piac tendenciáját követve rájöhetünk, hogy ez is egy alsó becslés, ugyanis a játékosok a becsült értékük többszöröséért váltanak klubot.

A vele kapcsolatba hozható játékosok ódákat zengenek róla:

  • ,,Nem tudom, hogy miért játszhattam azon a napon. Nem tudom, hogy Jorge vagy Isten miatt, de játszottam. Amikor a mérkőzés véget ért, odajött hozzám és szerződést ajánlott a Sporting Braga jóvoltából, s így kerültem Európába.”Diego Costa az első nagyobb találkozásáról Mendesszel.
  • ,,Jorge azt mondta, hogy vár egy repülőgép Madridba, de nem tudtam semmit az okáról. Nem tudtam, hogy mi történik, de amikor megérkeztem azt mondta, hogy le szeretne igazolni az Atlético Madrid. A csapat főhadiszállásán ott volt a klub sportigazgatója, Jesús García Pitcarch, akiról azt sem tudtam, hogy kicsoda.”Diego Costa a második nagyobb találkozásáról Mendesszel.
  • ,,Nélküle nem lennék futballista, hanem a tengeren halásznék.” - Fábio Coentrão.
  • ,,Jorge legnagyobb erénye az őszintesége és a professzionalizmusa. Senki sem dolgozik annyit, mint ő. Kétségkívül ő a legjobb.”Cristiano Ronaldo.

Nem mindenki szereti annyira ezt a fajta érdekképviseletet, mint néhány játékos, Sir Alex Ferguson egyenesen irtózik az ügynököktől, de nem Jorge Mendes személyétől:

,,Néhány ajánlatunkat tényleg sértésnek vette, és ezt rendkívül válogatott kifejezésekkel adta a tudtunkra. Ugyanakkor Gary igazságos volt, jót tett a játékosoknak és a klubnak is. Inkább tárgyalnék bárhol bármikor Garyvel, mint egy ügynökkel. Akadt persze néhány jóravaló ügynök is, de azokat egy kezemen meg tudnám számolni. Jorge Mendes volt az egyik közülük. Ő képvisel néhányat a legjobbak közül: Cristiano Ronaldót, Ángel di Mariát és Diego Costát. Amikor Jorgéval üzleteltem - különösen 2008-ban, amikor azon ügyködtem, miként lehetne Ronaldót a Unitednél tartani, aki már égett a vágytól, hogy a Real Madridhoz kerüljön -, mindig azt éreztem, hogy ő valóban mindennél fontosabbnak tartja a játékosok érdekét. Jorge minden szempontból a kivétel.” – Sir Alex Ferguson írta önéletrajzi könyvében.

Vitathatatlan, hogy a közvélekedés nincs jó véleménnyel a játékosügynökökről, ami alól Mendes sem kivétel. Az viszont tény, hogy ezen sportszereplők egy része sok játékos életét teszik könnyebbé, még akkor is, ha sokaknak közülük tényleg nincs más céljuk, mint minél több pénzt lehúzni egy klubról, vagy játékosról. Jorge Mendes személyét is lehet szidni, de az eredményeit biztosan nem.

 

 

írta: Petr

A bejegyzés trackback címe:

https://lavidahispania.blog.hu/api/trackback/id/tr9112335989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása