Cruyff örök! - a Cruyff-törvények
2017. március 24. írta: Németh Barnabás

Cruyff örök! - a Cruyff-törvények

Talán senkinek nem kell bemutatni az egykori holland játékos és edző Hendrik Johannes Cruijff személyét, akit angolosítva már csak Johan Cruyff néven ismer a világ. 2016 március 24-én, napra pontosan egy éve hagyott itt bennünket, gondolatai, filozófiája és edzésmódszertana viszont időtálló. Talán kevesen ismerik, de léteznek ugynevezett Cruyff-törvények, melyek a holland edző nyilatkozataiból, megnyilvánulásaiból származnak, azonban érdemes így összesítve egy pillantást vetni néhányukra, hiszen a legtöbb már több, mint 20 éves, de még ma is törvényként állják meg helyüket ezen állítások a futball világában.

Általunk választott összeállítást olvashattok: 

  1. A labda gyorsasága szabja meg a játék iramát.
    Ha a játékosok sokat rohannak, attól még nem lesz jobb az iram.
  2. Aki technikailag képzetlen, az sosem tud nagy iramot diktálni.
  3. A technikát át kell alakítani gyorsaságra.
    A labdát egyből megjátszani nehezebb, mint ezerszer emelgetni.
  4. A labdát úgy kell lekezelni, hogy egyből megjátszható legyen.
  5. Az ifi kapusnak meg kell tiltani a kirúgást.
    Követeljük meg tőle, hogy dobja ki a labdát, és így hátulról kezdődjön a támadásépítés.
  6. Nálam a kapus az első csatár és a csatár az első védő.
  7. A kapus szabja meg a támadásépítés gyorsaságát.
  8. Ha az ellenfél vezet, akkor egy védőjátékost kell becserélni, mert ahhoz, hogy támadhass, a labdát gyorsan meg kell szerezni.
  9. Ha két szélsővel játszol, akkor van szélessége és mélysége a játéknak.
  10. Ahhoz is szükséges a technika, hogy időben, és jól kérd a labdát.
  11. Egy játékostársat úgy kell megjátszani, hogy a labda a jó lábára legyen adva és mozgásban továbbvihesse.
  12. Egy lőtt passzt könnyebb kezelni, mint egy gyenge átadást.
  13. Ha jól szűkítjük a pálya területét, akkor könnyebb az ellenfél átadását elcsípni.
  14. A jó játék alapja: a jó pozíciós játék.
  15. Minden csapatnál kell egy olyan játékos, akit állandóan meg lehet játszani. Ez a szervezettség lényege.
  16. Egy jó csapat, ha mindenki betartja az utasításokat, még akkor is jó a döntetlenre, ha rosszul játszik.
  17. Szerintem egy játékos akkor is tud jól játszani, ha egész meccsen nem ér a labdához.
  18. A lestaktika, támadó taktika.
  19. Az egyszerű játék a legnehezebb.
  20. Ha az edző sok variációt erőltet, az azt jelenti, hogy egyet sem tud rendesen.
  21. Az ellenfél legyőzése olyan, mint egy rom körüli munka. Keresd meg a gyenge pontot, és kezdődhet a bontás.
  22. A védőt mindig meg kell támadni, mert kevésbé képzett, könnyebben megzavarható.
  23. A jó edző az egyik játékos hiányosságát a másik játékos jó tulajdonságával tünteti el.
  24. Csak úgy érhetsz el sikert, ha következetes vagy.
  25. Az edzőnek sikerre van szüksége, hogy igaza legyen.
  26. Én egyszerre 11 játékosomat tudom figyelni.
  27. A futball egyszerű játék, nem szabad, hogy az edző megnehezítse.

kepnoszfu221.jpg

 

De talán a legfontosabb az összes közül a következő: „Mindig is nyitottnak kell lennünk, és készen kell állnunk arra, hogy másoktól új dolgokat tanuljunk.”.

További érdekességeket az alábbi linken olvashatunk, ahol Cruyff idézeteiből található egy másik válogatás: http://www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20160331-cruyff-a-futball-eszjatek/17374

 

Nyugodj békében Johan, emléked örök a világ labdarúgásának számára!

A bejegyzés trackback címe:

https://lavidahispania.blog.hu/api/trackback/id/tr9812344933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása